Fűben, fában, lekvárban...

Rólunk


"A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak s a nemzetközi műveltség tesz bennünket európaivá. Ha azonban csak az európaiságra törekszünk, lehetünk nagyműveltségű népek, de minél hamarabb megszűnünk magyarok lenni." (Győrffy István)

 

Köszöntjük a Majorsági Lekváros éléskamrában!

Nemzettségünk, famíliánk ősidők óta e tájegység szülöttje, hamvaiknak temetője. "A Rétköz Szabolcs vármegyének a Tisza által körített északi részén terül el, a jelenlegi Lónyai-csatorna és a Tisza között, Vencsellőtől egész Tuzsérig."(Kiss Lajos)

 

Magyar hazánk e keleti szegletének kicsiny tájegységén élünk, ahol a paraszti kultúra - noha elvétve - máig él körülöttünk. "Mit nekem te zordon Kárpátoknak..." - zengi Petőfi. A Tisza selymes ölelése, erdőinek suttogó beszéde, mind az itt élő emberekhez szól, amit azok értenek igazán, akik benne eresztettek gyökeret, rajta kerestek kapaszkodót. Ahogyan az éveink száma gyarapodik, úgy válik mind fontosabbá - hová is tartozunk. Életünknek a rétközi Ibrány az a meghatározó forrása, ahol felcseperedtünk, a benne lakó parányi lelki közösség, amelynek részévé váltunk elszakíthatatlan gyökerekkel táplálnak bennünket, hisz "A magyarság nem a test, nem a vér, hanem a lélek kérdése." (Győrffy István)

 

Ibrány szívében a Major nevű településrészen egy csendes-takaros zsákutcában található az ősi paraszti porták emlékét-jellegét őrző családunk fészke, dombhátra épített tornácos házával, nagyrendű épületeivel. Hozzá hasonlatos porta a Rétközben csak szórványosan, ám Ibrányban egyáltalán nincs már jelen. 2013. derekán egy jókora fába vágtuk a fejszénket,... akarom mondani a kavaróvitorlánkat, amikor a LEADER pályázat keretében elfogadták elképzeléseinket egy hagyományőrző lekvárfőző és bemutató kialakítására. Kapóra jött a lehetőség. Fejünkbe vettük egyfelől a majd százesztendős, hajdan patás állatoknak szállást adó, viszont akkorra igencsak romosan düledező istállónk megmentését, másfelől olyan kihalóban lévő ritka rétközi örökség életre keltését, amellyel a paraszti kultúra emlékeit, szokásait, hagyományait - tárgyi és szellemi kincseit tudjuk tovább örökíteni.  Éppen úgy, ahogyan néhai anyai nagyanyám tette dolgos kezű, fekete fejkendős szomszédasszonyaival, amikor a hátulsó udvaruk árnyas körtefája alatt kalákában magvalták, azután édes-zamatos lekvárrá öregítették a pulyák kezétől frissen szedett húsos bercencei szilvát.